Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap
A 2015/16-os tanév DSD eredményei
2016. március 18. péntek, 11:12

Iskolánk 53 végzős tanulójából idén 50 vett részt a DSD B2/C1 nyelvi diploma megszerzéséhez szükséges DSD-vizsgán. Idén is örömmel számolunk be diákjaink eredményeiről. 

Német számítás szerint:
B2/C1 szintet ért el: 47 tanuló (13.A-ban 26 tanuló, 13.B-ben 21 tanuló)
B2 alatt: 3 tanuló (13.A-ban: 2 tanuló, 13.B-ben: 1 tanuló)
Magyar nyelvvizsgarendszer szerint: 
felsőfok: 46 tanuló (13.A-ban 25 tanuló, 13.B-ben 21 tanuló)
középfok: 1 tanuló (13.A)
B2 alatt: 3 tanuló (13.A-ban: 2 tanuló, 13.B-ben: 1 tanuló)
 
Az 50 vizsgára bejelentkezett végzős diákból a jelenleg érvényes nyelvvizsga akkreditációs rendszer szerint tehát 46 tanuló (92%) szerzett felsőfokú nyelvvizsgát. Gratulálunk diákjainknak és köszönjük tanáraik (Sylvia Schindler, Ormainé Peresztegi Nikoletta, Jakus Enikő és Varsányi Krisztina tanárnők) felkészítő munkáját. 
 
 
 
A Serény utcától Táncsics börtönéig – március 15-i emléktúra (2016)
2016. március 17. csütörtök, 14:28
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj. S nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.” – az alábbi Radnóti sorok különösen igazak, de nem csak külföldieknek, hanem nekünk is, akik szinte naponta megfordulunk az 1848. március 15-i pesti forradalom színhelyein.
Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc pesti színterei közül egyesek már nem léteznek, vagy ha igen, nem az eredeti helyükön és nem az eredeti formájukban. Jelenlegi ütött-kopott állapotuk miatt az arra járó nincs tisztában ezen épületek történelmi fontosságával és szerepével.
A Pilvax kávéház másolata közel sem mutatja azt a pompát, amely fogadta a korabeli vendégeket egykor. A Landerer-Heckenast nyomda egykor szebb napokat látott épülete oldalán egyszerű tábla jelzi a jelenleg polgári lakóház sorsdöntő múltját.
Hosszan lehetne folytatni a további színhelyek múltjáról és jelenéről szóló felsorolást, de reményeim szerint e múltidéző felsorolásnál jobban megmarad a velem és Pozsonyi tanár úrral tartó 11 koleszos diák számára a március 10-i történelmi emlékhely-séta, az ott elhangzó történetek, a budai Várnegyed felejthetetlen panorámája, illetve a történetekhez kapcsolódó kvízkérdések.

Aki nem hiszi, járjon utána és tartson velünk jövőre smiley!

Kelemen Gábor
kollégiumi nevelőtanár
 
A képre kattintva továbbo fotók tekinthetők meg...
 
 
Lágerjárat kiállítás kapcsán DNG az Unser Bildschirmben
2016. március 15. kedd, 19:45

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, 2016. február 24-volt a Lágerjárat című utazó vagonkiállítás megnyitója, melyen iskolánk Fakli Szimonetta személyében műsoros résztvevővel is képviseltette magát. Szimi nemcsak szavalt, de a megnyitó után rövid interjút is adott az Unser Bildschirmnek.

A képre kattintva a 2016. március 15-i műsorban kb. 9:45-től tekinthető meg az interjú…

 

 
4. Sportok Éjszakája 2016
2016. március 09. szerda, 13:04
4. alkalommal szerveztük meg 2016. március 4-5-én ezt a nagy kitartást, együttműködést, figyelmet igénylő 12 órás sportprogramot.
A lelkes diák és tanár csapatok már 17 órakor pályára léptek és tanár-diák mérkőzések keretében röplabda és kosárlabda sportágakban mérték össze erejüket.
A röplabdamérkőzés igen szoros eredményt hozott. Három játszmában, nagy küzdelem után a diákok csapata győzedelmeskedett.
Kosárlabdában a tanár csapatnak sajnos esélye sem volt a győzelemre, a diákok gyorsabbak, eredményesebbek voltak.
Ez után a felvezető után indult a hivatalos program, ahol 104 sportoló diák, 12 szervező diák és 4 szervező testnevelő tanár részvételével zajlottak 12 órán át a mérkőzések labdarúgás, kosárlabda és floorball sportágakban.
Nagy volt a lelkesedés a diákok körében, mindenki nagyon jól érezte magát. Még hajnalban is mindenki nagy kitartással lépett pályára. Az eredményhirdetés után minden diák fáradtan, de élményekkel telve tért haza.
 
Eredmények
 
Helyezés
CSAPATNÉV
1. Gleichspannungszwischenkreisumrichter
2.
DNGengszterek
Sopronig Mászok
4.
Miért nem eszünk sast?
Pocakon pöckölt pockok
6.
„Folyamatban”
Ferpléj
8.
Hardcore
Huncutkák 2.0
10. Gyúrós osztag
11.
Hakunamatata
Ponjó
13. Válogatott
14. Szafészeszói vikingek
15. Team Szotyó Mid

 

A képre kattintva továbbo fotók tekinthetők meg...

 

 
 
Sítáborban voltunk... 2016 Gerlitzen
2016. március 07. hétfő, 09:21

Iskolánk az idei tanvében is kínált sítábor lehetőséget. Diákjaink február 13 és 18 között hat napot töltöttek a Faaker-See partján,  a karintiai Villachtól 15 km-re fekvő háromszintes, liftes Mittagskogel Sporthotelben. Élményeikről Posta Bence írt beszámolót.

Iskolánkban idén is volt sítábor 2016. február 13-tól 18-ig. Első nap izgatottan vártuk az indulást! Sokan már a tavalyi táborban is részt vettek, így nem csoda, hogy idén közel kétszer annyian voltunk, mint tavaly!
Amikor megérkeztünk a pályára, akkor vettük észre, hogy hát igencsak hideg van, fent a csúcson pedig köd és hófúvás nehezítette meg a dolgunkat, de mi nem csüggedtünk. Hol a 7km-es pályán, hol pedig egy egyszerűbb, kisebb pályán síeltünk le és közben figyeltük, hogy milyen gyönyörű táj tárul elénk. Kezdő síelőknek is volt kitől tanulni. Egy nap alatt több oktatóval is tanulhattak! Még egy magyar síbajnok fiával is tanulhattak a kezdő síelők.
Esténként aztán már nagyon fáradtan ettük meg a vacsoránkat. Minden este hol a már tapasztalt 9. osztályosok, akik már tavaly is voltak a sítáborban, hol pedig az új évfolyam legbátrabbjai szerveztek szórakoztató programokat, feladatok, játékokat. Ezek a programok jókedvben teltek el, így észre sem vettük, hogy milyen gyorsan eltelt az idő! Este tíz körül már alig vártuk, hogy egy forró zuhany után elmehessünk aludni, hiszen minden nap nagyon jó és mozgalmas volt (sosem unatkoztunk), de a nap végére azért már minket sem kellett ringatni. Hazafele szomorúan szálltunk fel a buszra, sajnáltuk, hogy ilyen hamar eltelt ez a hét is, de egy DNG-s diák sose csügged, pár sváb dallal szórakoztattuk a buszvezetőt, no meg persze magunkat is.
Én 2. éve járok a táborba, a tavalyi tábor után azt hittem, hogy ettől jobb nem lehet. Tévedtem. Sokkal jobb volt a tábor. Örülök, hogy ennyire jókedvű és sportos táborban lehettem!
Köszönjük a szülőknek, akik elkísértek minket és Krausz Éva tanárnőnek, valamit Bordás Mihály tanár úrnak. Remélem jövőre is találkozok ezzel a nagyon jó kis sítáboros csapattal és remélem, hogy megtudják sokan milyen jó is volt ez a tábor és újabb nevekkel bővül a tábori lista! 

A képre kattintva továbbo fotók tekinthetők meg...

 

 
 
 
"Svábok elhurcolása..."-DNG-Projekt a Neue Zeitungban
2016. március 04. péntek, 16:08

Gőzerővel zajlik a „Svábok elhurcolása, kitelepítése – 70 éve történt" iskolai szintű DNG-projekt, melynek keretében diákjaink kortanúkat, túlélőket keresnek fel, és a velük készített beszélgetésekből kiindulva dolgozzák fel a témát.

Már jártunk Szigetbecsén, Etyeken, Újhartyánon, Szigetszentmártonban, Dunaharasztin, Tatabányán, Hartán, Babarcon és Lánycsókon, de  előttünk van még számos kisebb-nagyobb kiruccanás, mint Iklad, Vecsés, Pécs és környéke, Elek/ Gyula stb… Az országos projektünket nagy örömünkre a Neue Zeitung is hasábjaira tűzte. A képre kattintva olvasható a tudósítás…

 

 
Újabb DNG-s csoport a Lágerjárat kiállításon
2016. március 04. péntek, 11:23

Im Rahmen der Volkskundestunden haben die Schüler der Klasse 13.A unter der Begleitung von Frau Tímea Szép die Ausstellung „Lágerjárat” im Park für Eisenbahngeschichte besichtigt.

Unter der kundigen Führung von Dr. Gábor Frank bekamen die Schüler einen Überblick über die Verschleppung der Ungarndeutschen 1944-45. Die Ausstellung ergänzten Filmaufnahmen und Informationstafeln. Unsere Abgänger konnten nicht nur ihr Wissen auffrischen, sondern bekamen ein hautnahes Bild über dieses tragische Kapitel unserer Geschichte.

Auf diesem Wege bedanken wir uns herzlich bei Herrn Dr. Frank für seine Führung. 

A képre kattintva ízelítőt kaphatunk a kiállításból és a megnyitóból…

 

 
Lesefüchse Landesfinale 2016
2016. március 04. péntek, 10:52

Am 19. Februar versammelten sich die SiegerInnen der Schulrunden des Lesefüchse – Wettbewerbs 2016 in der Deutschen Schule Budapest. 18 SchülerInnen debattierten in drei Qualifikationsrunden über vier Jugendromane. In der dritten Qualifikationsrunde zeichnete sich Beatrix Magyar, Schülerin der Klasse 10.AC mit einer hervorragenden Leistung aus und kam in das Landesfinale.

Im Finale debattierte sie zwar sehr überzeugend, allerdings zeigten sich bei ihr die Zeichen der Müdigkeit. Sie konnte zwar den Wettbewerb nicht gewinnen, aber ein mehrwöchiges Sommersipendium winkte ihr als Anerkennung ihrer Leistung zu.

Wir gratulieren Bea und wünschen ihr viel Spaß bei ihrem Deutschlandaufenthalt! Dank und Gratulation geht auch an Frau Tímea Szép, ihrer vorbereitenden Lehrerin! 

 

 
Lágerjárat kiállítás megnyitón és tárlatvezetésen jártunk
2016. március 01. kedd, 12:49

2016. február 24-én tartotta a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a Lágerjárat című utazó vagonkiállítás megnyitóját, melyen iskolánk Fakli Szimonetta személyében műsoros résztvevővel is képviseltette magát.

A kiállítás az 1944 végén és 1945 elején a Szovjetunióba deportált politikai foglyokról és kényszermunkásokról emlékezik meg. A "csendes emlékezésnek helyet adó" vagon felkeresi mindazokat a magyarországi vasútállomásokat, amelyekről deportálások indultak a Szovjetunióba - mondta el Matkovits-Kretz Eleonóra, a nemzetiségi kör elnöke a Nyugati pályaudvaron tartott szerdai megnyitón.
A vagonban elhelyezett tablókon a kor történelmi háttere jelenik meg szöveges formában és fényképekkel illusztrálva, de a bemutató fontos részét képezik a folyamatosan futó filmek is. A tárlat célja, hogy rendhagyó történelemórák, beszélgetések keretében megismertesse a közönséggel és elsősorban a fiatalsággal, a "málenkij robot" sokáig méltatlanul elhallgatott történelmi eseményét.
A megnyitón Fakli Szimonetta egy túlélő, „Levél a távolból” című megindító versét szavalta, megadva ezzel a megnyitó alaphangulatát. Szimonettának köszönjük a szerepvállalást és a színvonalas fellépést!
A vagonkiállítást iskolánk több diákcsoportja is megtekinti majd, Bozzai tanárnő történelem faktosai már gazdagabbak az élménnyel.

A képre kattintva ízelítőt kaphatunk a kiállításból és a megnyitóból…

 
 
 
Fordítóverseny Pécsen 2016
2016. március 01. kedd, 12:06

Idén 10. alkalommal rendezte meg a pécsi Leőwey Klára Gimnázium a német-magyar szépirodalmi fordítóversenyét, ahol kortárs magyarországi német szerzők műveit kell fordítani magyar illetve német nyelvre. Iskolánk idén két csapattal is indult. A 10.-esek csapatát Dömötör-Nagy Dóra, Orbán Boglárka, Szabó Dalma és Tankó-Farkas Kinga, a vegyes csapatot Németh Virág, Paksi Máté, Szabó Judit és Qui Elisabeth alkotta.

Mindannyiuknak köszönjük a részvételt, Végváriné Balogh Anikó tanárnőnek a kíséretet, kíváncsian várjuk az eredményt!

 

 
Kerületi bajnok a DNG kosárlabda csapata!
2016. február 25. csütörtök, 12:12

2016.02.26-án (kedden), az Eötvös Loránd Szakközépiskola szervezésében került sor a kerületi kosárlabda bajnokság alapfordulóira, melyből iskolánk csapata bejutott a másnapi döntőbe.

A csapatoknak két leány és három fiú játékossal kellett játszaniuk. Az iskolánkat képviselő tanulók okos, magas színvonalú, és nem utolsó sorban sportszerű játékkal sikerült a döntőben az igen nehéz ellenfélnek bizonyuló Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskolát legyőznie. Ezzel a teljesítménnyel minden meccset megnyerve, veretlenül vehettük át a torna végén az iskolánknak járó oklevelet és a játékosoknak járó aranyérmet.

A bajnokcsapat tagjai: Strausz Lili, Bánóczki Tímea, Rétsághy Anna, Fakli Fanni, Wilson Emma, Takács Dániel, Muntean Krisztián, Kiss Máté.

Iskolánk minden diákja, tanára és dolgozója nevében gratulálunk Nektek! Nagyon büszkék vagyunk Rátok!

Külön szeretném megköszönni az Eötvös Szakközépiskola testnevelő tanárainak és vezetőinek szervező munkáját, valamint DNG-s testnevelő kollégáimnak a testnevelés órán nyújtott magas színvonalú kosárlabda képzést, mert színvonalas mindennapi munkájuk nélkül nem az történt volna a pályán, amit én szerettem volna, és nem lehettünk volna bajnokok!

Budapest, 2016. február 25.                                                                      Sáry József testnevelő tanár
 

A képre kattintva továbbo fotók tekinthetők meg...

 

 
Német nyelvű fizikaverseny 2016
2016. február 18. csütörtök, 08:13

2016. február 12-én 12. alkalommal rendezték meg a magyarországi középiskolák német nyelvű fizikaversenyét. Az országos döntőbe a legjobb 32 tanuló került be, akik egy szép „fizikás“ napot töltöttek el a Budapesti Műszaki Egyetemen. A köszöntők és a versenyhelyszín bemutatkozása után következett az írásbeli döntő. Ebéd után mindenki látogatást tett a versenynek otthont adó tanszéken.

Kiváló teljesítményével Gálóczy Balázs 1., Barabási Richárd 2., Schuszter András 3., Varga Norbert 4. és Szabó Marcell 6. helyezést ért el kategóriájában.

Iskolánk csapata (Gálóczy Balázs, Koleszár Tamás, Schuszter András, Mikó Barnabás, Szabó Marcell, Varga Norbert, Barabási Richárd, Szabó Dorina és Ökrös Kristóf) az iskolák közötti versenyben 2. helyezést ért el.

A szép eredményekhez szeretettel gratulálunk a csapatnak, és felkészítő tanáruknak, Hömöstrei Mihály tanár úrnak!

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

 
Valentine Card Winner 2016
2016. február 18. csütörtök, 10:44

 

This year’s Valentine Card Winner is

Antónia Fülöp (9.D),

with her unusual, witty idea. 

Congratulations!

 

 

 
Professionelles JDI-Training am DNG (26-28. Februar 2016)
2016. február 15. hétfő, 13:34
Zwischen dem 26-28. Januar fand am DNG gezieltes Training für den Wettbewerb Jugend debattiert International statt

Auf Einladung von Enikő Jakus (der vorbereitenden Lehrerin von Csenge Dörner, unserer Silbermedaillen-Trägerin im Internationalen Finale der JDI in Riga) hielt Herr Lennart Faix, der aus einem Ex-JDI-Kandidaten zu einem professionellen Debatten-Trainer hervorgetreten ist, ein dreitägiges JDI-Training an unserer Schule. Gezielte Übungen, Tipps aus erster Hand und viel-viel Übung prägten diese drei Tage.

Wir bedanken uns bei Herrn Faix aus Hamburg, Frau Enikő Jakus bzw. Csenge Dörner aus dem DNG und András Boros aus der Österreichischen Schule Budapest auch an dieser Stelle für ihre tolle Arbeit als Trainer, für ihre Unterstützung und Engagement, was auch auf unsere Schüler sehr motivierend gewirkt hat.

Auf das Bild klickend erscheinen einige Fotos über das Training...

 

 
Jugend debattiert - Schulfinale 2016
2016. február 15. hétfő, 13:22
Am 11.02.2015  fand das Schulfinale des internationalen Wettbewerbs "Jugend debattiert" am DNG statt.
Die Teilnehmer/-innen diskutierten im Halbfinale darüber, ob Anabolika im Leistungssport legalisiert werden sollen. Anschließend wurde im Schulfinale die Eröffnung weiterer Atomkraftwerke in Ungarn als Thema der Diskussion gesetzt.
Die Debattanten und Debettantinnen aus den Klassen 11.A, 11.B und 11.D lieferten eine sehr lebhafte Diskussion und überzeugten die Jury von ihrer ausgezeichneten Vorbereitung, guten Gesprächsfähigkeit und von ihrem angemessenen Ausdruckvermögen.
Für die Jury war es schwer, zuerst die vier und dann die zwei Besten auszusuchen, die unser Gymnasium in der Schulverbundqualifikationsrunde vertreten. Aufgrund der Sachkenntnis und Überzeugungskraft in der Debatte erreichte nun Dóra Budai (11.B) den ersten, Lilla Welsch (11.A) den zweiten Platz. Mit einem geringen Abstand folgte ihnen Emese Buzgó (11.A), die als Ersatzkandidatin einsatzbereit bleibt. 
Die Arbeit der Jury hat auch Judit Szabó (13.B) als Jdi-Alumna unterstützt. Besonderer Dank gilt den vorbereitenden Lehrern für ihr Engagement, ihre Vorbereitung und Organisation, Frau Sylvia Schindler, Frau Enikő Jakus und Frau Anna Wachtelschneider.

Auf das Bild klickend erscheinen weitere Fotos...

Wir gratulieren allen Teilnehmenden und wünschen unseren Schulsiegerinnen eine erfolgreiche Fortsetzung am 17. März in der Schulverbundqualifikation!
 
Als Motivation für unsere Schulsiegerinnen und für die zukünftigen Kandidaten empfehlen wir euch auch ein Interview mit Csenge Dörner (13.B), die 2015 den zweiten Platz im internationalen JDI-Finale in Riga erworben hat und ihrer vorbereitenden Lehrerin, Frau Enikő Jakus. Sie erzählen darüber, wie sie den Wettbewerb 2015 in Ungarn und die internationale Finalwoche in Riga erlebt haben.

Für das Video auf das Bild klicken!

 

 
DSD bemutatókat láttunk "nagyoktól kicsiknek" 2016
2016. február 11. csütörtök, 12:30
A tavalyi évekhez hasonlóan a DÖK kezdeményezésére idén öt önkéntes végzős diákunknak köszönhetően február 9-én délután a kisebb évfolyamok tanulói ízelítőt kaphattak, hogy hogyan is néz ki egy színvonalasan összerakott és ügyesen előadott DSD-prezentáció.
A programon első kézből kaphattak tippeket, pl. olyan kérdésekben, hogy mikor és milyen témát válasszanak, mennyi idő az egészet összeállítani, vagy hogy mire számítsanak élesben.
Reméljük, hogy mindenki ösztönzést kapott és időben nekivág, hogy ilyen nívós szintre jusson, mint a délutáni "előadóink", akik név szerint: Fábián Terézia, Babocsay Csenge, Kovács Brigitta, Budai Dóra, Kocsis Petra.
Nagyon köszönjük a végzősöknek, hogy vállalták még egyszer a "fellépést", szívből gratulálunk nekik a DSD eredményeikhez is!
 
 
 
<< Első < Előző 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Következő > Utolsó >>

40. oldal / 69