Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Hagyomány/Rendezvény Tanévnyitó/ tanévzáró Tanévkezdés Nemzetiségi Tanévnyitó és Európa Nap 2018
Nemzetiségi Tanévnyitó és Európa Nap 2018
2018. október 02. kedd, 08:31

A budapesti nemzetiségi iskolák ünnepélyes tanévnyitója idén 2018. szeptember 28-án ismét iskolánkban, a Fővárosi Német Önkormányzat szervezésében került megrendezésre.

A Budapesti Németek Európa Napjával egybeszőtt tanévnyitón, Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke mondott köszöntő beszédet. A Fővárosi Német Önkormányzat jóvoltából itt került sor az "Év némettanára" díjak átadására is. 

Tavaly óta új eleme volt rendezvénynek, hogy az FNÖ által a 2018/19-as tanévben ösztöndíjban részesített diákok itt, ünnepélyes keretek között, a színpadra szólítva vehették át elismerő oklevelüket. A Tamási Áron Gimnázium négy, iskolánk tíz tanulója részesült ebben az elismerésben. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további erőt, egészséget kívánunk! 

Az átadó ünnepséget színes iskolai előadások, táncok, jelenetek, énekek követték. A szereplőknek (köztük iskolánk énekkarának és a 12.AC osztálynak) köszönjük a színes műsorokat, a résztvevőket pedig jövőre is nagy szeretettel várjuk!

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...