Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Hagyomány/Rendezvény Egyéb programok DNG Újévi Koncert 2020. január 9. – Aznapi tanítási rend
DNG Újévi Koncert 2020. január 9. – Aznapi tanítási rend
2020. január 07. kedd, 13:23

Egy (iskolánkban újdonságnak számító) rendezvénnyel kezdjük a 2020-as évet: A Német Nagykövetség által finanszírozott Heimatlieder 2.0 projektünk keretében hagyományos német népdalokat írtunk át, dolgoztunk át, modernizáltunk zeneileg, majd készítettünk belőle (professzionális hangstúdióban) hangfelvételt iskolánk énekkarának előadásában.

A projekt záróakkordjaként a dalokat – az egész iskola illetve minden érdeklődő számára – hivatalos rendezvény keretében be is mutatjuk. A rendezvényen iskolánk kórusa mellett   két zenekar is fellép, így kibővítettük a projektbemutatót „Újévi Koncertté”, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A rendezvényre 2020. január 9-én, 17 órától kerül sor iskolánk torna- és színháztermében. Aznap rendhagyó tanítási rend lesz, a következők szerint:

 12.00 előtt
 Fakultációk - a tanárral való egyeztetés alapján
 12.00 – 13.00
 Ebéd minden évfolyam számára az ebédlőben
 13.00 – 13.40
 1. óra
 13.45 – 14.25
 2. óra (utána 10 perces szünet!)
 14.35 – 15.15
 3. óra
 15.20 – 16.00
 4. óra
 16.05 – 16.45
 5. óra
 17.00 – kb. 18.30
 Újévi Koncert a Tornateremben
 
A fakultációk a tanárokkal való megállapodás szerint délelőtt tarthatók meg. Mindenki megjelenésére és együttműködésére számítunk!