Középiskolák rangsora 2019 |
2018. október 19. péntek, 09:15 |
Megjelentek a magyarországi középiskolák legfrissebb eredményességi mutatói a HVG különszámában. Gimnáziumunk az országos szinten közel ezer figyelembe vett magyar középiskola "hivatalosnak" tekintett rangsorában az 58. helyet foglalja el. Fantasztikus eredmény, hogy nyelvi érettségik tekintetében a 3. legjobb középiskola vagyunk az országban! Budapesti viszonylatban a 27. helyen végeztünk, felvételi eredmények tekintetében pedig az előkelő 23. helyen.
A sorrendet a diákok érettségi, felvételi és a kompetenciamérésen elért eredményei alapján állították össze.
Nagyon büszkék vagyunk, gratulálunk és köszönjük minden mostani és volt DNG-s diáknak és tanárnak munkáját és együttműködését!
Hajrá DNG! |
Kutatók Éjszakáján jártak a kémia faktosaink (2018) |
2018. október 18. csütörtök, 09:37 |
2018 szeptemberben, mint minden évben, megrendezésre került a „Kutatók éjszakája” eseménysorozat, amely keretén belül betekintést nyerhettünk különböző tudományterületek titkaiba (ezáltal népszerűsítve a tudományt és a kutatói életpályát.)
Mivel a csoporton belül többen ebbe az irányba tervezik a továbbtanulást, ezért Kalmár tanárnő és a kémia faktosok közül néhányan részt vettünk a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet épületében tartott „Okosak-e a buta tyúkok, avagy miért érdekes a madarak agyának kutatása?” előadáson. Ennek a keretén belül sok új információt kaptunk a témával kapcsolatban, például, hogy a madarak viselkedése sok szempontból jobban hasonlít az emberére, mint a laboratóriumi rágcsálóké, az agyukban zajló folyamatok szinte azonosak a mieinkkel. A bemutatón meggyőződtünk arról, hogy a madarak okosabbak, mint gondolnánk, és akár a frissen kikelt kiscsirkék is meglepően összetett tanulásra és társas viselkedésre képesek. Ez utóbbit élőben is megtapasztalhattuk. J
A másik program, amelyen többen részt vettünk „Az őssejtek és az embryo” című előadás volt, melyet Dr. Nagy Nándor egyetemi docens tartott. Az előadás után lehetőségünk nyílt az intézet legérdekesebb embrió preparátumainak és korai fejlődési stádiumból származó készítmények mikroszkópos megtekintésére.
Balogh Sára, Surányi Melinda 11.BD
|
A 2018/19-es tanévben induló 8.-os "Tehetséggondozó foglalkozások" csoportbeosztása |
2018. október 16. kedd, 13:05 |
Az alábbiakban tesszük közzé a "Német Kisebbség Budapesti Gimnáziumáért" Alapítvány 2018/19-es tanévben induló "Tehetséggondozó foglalkozásainak" csoportbeosztását.
A tanulók oktatási azonosítójára illetve jelszavára a pdf dokumentumok megnyitása után rá lehet keresni: nyomja le egyszerre a Ctrl+f billentyűket és írja be a felugró rubrikába a keresni kívánt azonosítót!
A 2018/19-es beosztást az alábbi linkre kattintva érhetik el...
|
Idén is Blickpunkt - Fényképezzük le magunkat 2018-ban is! |
2018. október 15. hétfő, 13:47 |
A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár 11. alkalommal rendezi meg a Blickpunkt - Képek versenyét! Az online fotópályázaton saját készítésű fotókkal, képeslapokkal, illetve feljavított archív fotográfiákkal lehet nevezni. A képek témájának a magyarországi németekhez kell kapcsolódnia.
A kategóriák győztesei 101 euró pénzdíjban és értékes ajándékokban részesülnek. A legszebb fotók bekerülnek a Blickpunkt 2019 falinaptárba.
Nevezési határidő: 2018. október 24., 8:00
További információ: www.blickpunkt.hu
|
ELTE-s szemináriumcsoport látogatása a DNG-ben |
2018. október 08. hétfő, 07:58 |
2018. október 5-én egy tanárképzésben részt vevő ELTE-s szemináriumcsoport látogatott iskolánkba, hogy tapasztalatokat szerezzen a nemzetiségi oktatásból. Lukovszki Karolina, német-spanyol szakos hallgató részletesen beszámol tapasztalataikról:
Am 5. Oktober 2018 hatte unsere Seminargruppe die Möglichkeit, im Rahmen des Projektseminars das Deutsche Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim zu besuchen, wo die Lehrerinnen und die Direktorin für uns ein vielfältiges Programm zusammengestellt haben.
Zuerst hat uns die Schulleiterin, Frau Ildikó Tápai in ihrem Büro empfangen und sie hat uns die Schule aus unterschiedlichen Perspektiven vorgestellt. Hier haben wir einen Blick darüber bekommen, wie ein Nationalitätengymnasium funktioniert, wie das Leben der Schüler und der Lehrer aussieht und welchen Herausforderungen bzw. Schwierigkeiten die Schulgemeinschaft entgegenstehen soll. Natürlich wurde auch darüber berichtet, in welchen vielseitigen Formen die Pflege der Traditionen bzw. der Kultur der Nationalitäten den Schülern beigebracht wird, oder welche Stipendien die Lernenden erhalten können.
Danach konnten wir drei Stunden beobachten. Zuerst nahmen wir an einer Geschichtsstunde in einer zwölften Klasse teil, dann besuchten wir eine Deutsch- und eine Englischstunde im neunten Jahrgang. Einerseits ist es zu erwähnen, dass die Beobachtung dieser zwei Jahrgänge sehr praktisch war, weil wir das Verhalten der Kinder in verschiedenem Alter sehen konnten. Andererseits konnten wir während des Unterrichtsbesuchs die Wichtigkeit der Interaktionen und die Zusammenarbeit zwischen den Schülern und Lehrern erfahren.
Abschließend haben wir uns wieder im Büro der Direktorin mit den Lehrerinnen, deren Stunden wir gesehen haben, getroffen, um die Eindrücke, die Erlebnisse und die inzwischen auftauchenden Fragen besprechen zu können. Diese Reflexion war für uns als Lehramtsstudierende von großem Belang, weil wir uns über fachdidaktische Fragestellungen und über neue Methoden (z.B. über den erfolgreichen und sinnvollen Einsatz der modernen Technik im Unterricht) unterhalten konnten. Außerdem ist es nicht zu vergessen, dass wir über die Motivation und die persönlichen Überlegungen und Überzeugungen der Lehrerinnen zu ihrem Beruf auch gehört haben. Es war für uns sehr interessant und motivierend, die Kinder und den Unterricht aus der Perspektive der Lehrerinnen zu erleben.
Zusammenfassend lässt sich feststellen, dass wir uns während des Schulbesuchs fachlich und auch menschlich mit vielen Erfahrungen bereichert haben. Als zukünftige Lehrpersonen möchte ich mich bei der Direktorin, den KollegInnen und den Lernenden im Namen von uns allen für die Möglichkeit und den Austausch herzlichst bedanken. Von diesen Erfahrungen und Erlebnissen werden wir in der Zukunft sicherlich viel profitieren können.
|
Iskolapszichológusi adatvédelmi tájékoztatás |
2018. október 08. hétfő, 07:47 |
Az iskolapszichológusi adatvédelmi tájékoztatás elérhető a képre kattintva...
|
Kasimir und Karoline - DNG színházlátogatás |
2018. október 08. hétfő, 07:17 |
2018. október 2-án iskolánk több mint harminc diákja John Orsolya tanárnő kíséretében megtekintette a szekszárdi német színház budapesti előadását. A látogatásról Such Roland (10.B) írt rövid beszámolót:
Október másodikán az iskola szervezésében, a Fővárosi Német Önkormányzat jóvoltából egy színházi előadáson vettünk részt a Bolgár Művelődési Házban. Ödön von Horváth művét, a “Kasimir und Karoline-t”, a Szekszárdi Német Színház színvonalas előadásában láthattuk. Az éles társadalomkritikát megfogalmazó mű a két világháború közötti nagy világgazdasági válság idején játszódik, és az örök emberi gyengeségeket veszi górcső alá. Az aktualitásából mit sem vesztett színmű nagy élményt jelentett nekünk, örülünk, hogy ezt az estét a színházban töltöttük, köszönjük a lehetőséget!
|
Lezajlott "Nyitott Kapuk" rendezvényünk (2018) első két napja |
2018. október 05. péntek, 10:20 |
2018. október 2-án és 3-án "Nyitott Kapuk"-kal vártuk az iskolánkba látogató érdeklődőket, elsősorban a nálunk továbbtanulni vágyó Nyolcadikosokat. A nagy látogatószámnak köszönhetően idén is a torna- és színháztermünkben tartotta meg Tápai Ildikó igazgatónő az általános tájékoztatót, mely után az érdeklődők órákat látogathattak és ismerkedhettek a DNG-s hangulattal. Aki lemaradt volna a rendezvényről, még november 20-án eljöhet hozzánk, akkor tartjuk Nyitott Kapuk Pótnapunkat.
Reméljük, vendégeink kellemes benyomásokat szereztek és minél többükkel találkozunk a felvételin!
A hivatalos tájékoztató az alábbi linkre kattintva olvasható...
A bemutatott ppt-prezentáció ide kattintva tekinthető meg...
A képre kattintva további képek tekinthetők meg... (hamarosan)
|
Jubileumi diákcsere a saarlouisi Stadtgartengymnasiummal (2018) |
2018. október 02. kedd, 12:26 |
2018. szeptember között valósult meg a 9.B osztály diákcseréje a saarlouis-i Stadtgartengymnasium tanulóival. A csoportot Walter Gábor tanár úr és Farkas Mónika tanárnő kísérte. A két iskola között 33 éve áll fenn diákcsere-kapcsolat, az ennek apropóján rendezett jubileumi ünnepségre Tápai Ildikó igazgatónó is ellátogatott .
Rövid beszámoló ad ízelítőt a színes és emlékezetes programból:
Am 19.9. (Mittwoch) sind wir in Saarlouis angekommen. Wir haben unsere Austauschpartner im Stadtgarten Gymnasium getroffen, und haben eine Stadtrallye in der Stadt gemacht. Den Abend haben wir mit den Familien verbracht.
Am Dienstag sind wir mit unseren Austauchpartnern zur Schule gegangen, wir haben an der ersten Stunde teilgenommen. Danach sind wir nach Mettlach gefahren, hier haben wir das berühmte Keramikmuseum Villeroy&Boch besichtigt. Am Nachmittag haben wir noch einen Weinkeller in Luxemburg an der Mosel besucht.
Am nächsten Tag haben wir ein Plakat mit unseren Austauschpartnern über die Unterschiede zwischen Ungarn und Deutschland gemacht. Dann hat der Oberbürgermeister uns und die Austauschschüler aus Brasilien empfangen.
Am Wochenende hat jede Familie etwas anderes gemacht. Zum Beispiel: eine Familie war Bowling spielen, eine andere hat sich die Saarschleife angeschaut. Das Wochenende war vielfarbig und reich an vielen schönen Erlebnissen.
Am Montag besichtigten wir ein Bergbau-Museum. Unser Museumsführer erzählte über das Leben der Bergarbeiter und die Entwicklung des Bergbaus. Danach fuhren wir nach Homburg, wo wir eine tolle Höhlentour hatten. Am Nachmittag war die Feier zum Jubiläum des Austauschprogramms zwischen Saarlouis und Budapest, also zogen wir uns unsere Tracht an, dann tanzten und sangen wir in der Schule. Am Dienstag fuhren wir mit dem Zug nach Trier. Unsere Austauschschüler kamen mit uns und wir hatten zusammen eine Stadtrundfahrt. Trier ist eine der ältesten und schönsten Städte von Deutschland. Sie gefiel uns sehr. Zuerst sahen wir uns die Porta Nigra, das römische Stadttor an, dann konnten wir die Stadt entdecken. Am Mittwochvormittag hatten wir Freizeit in Saarlouis und am Nachmittag hatten wir eine interessante Stadtführung. Wir hatten viel Spaß und das ganze Austauschprogramm war sehr toll! Diese Woche werden wir nie vergessen, und wir sind alle sehr froh, all das erlebt zu haben.
Csenge Keresztes
Csenge Szabó
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
A diákcsere az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt NEMZ-TAB-18 pályázat támogatásával került megvalósításra. Támogatásukat köszönjük!
|
Bende Bianka (10.A) aranyérmet szerzett a kajak-kenu diákolimpián! |
2018. október 05. péntek, 09:51 |
2018. szeptember 29-én országos diákolimpiát és keretfeltöltőt rendeztek a kölyök, serdülő és ifjúsági kajak-kenusoknak Fadd- Domborin. Iskolánkat a 11.A osztályos Bende Bianka képviselte, aki első helyezést ért el az U18as ifjúsági korosztályban K1 500 méteren!
"Az időjárási viszontagságok ellenére is ki tudtam hozni magamból a maximumot. Így az őszi és téli alapozásnak még nagyobb motivációval es erőbedobással kezdhetek neki. Nagyon örülök, hogy az idei versenyszezont egy aranyéremmel a nyakamban sikerült lezárnom és emellett öregbíthettem iskolám hírnevét." Bende Bianka (11.A)
Biankának nagy-nagy gratuláció a fantasztikus eredményhez! Kitartást és sok sikert a folytatáshoz!
|
|
Ikszelj a Bethesdában, a Heim Pálban ill. a Járókelőben! |
2018. október 05. péntek, 09:37 |
A Bethesda Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház és a Járókelő szeretettel várja az IKSZ-elni vágyókat!
Jelentkezni és érdeklődni Kárpáti-Simon Krisztina tanárnőnél lehet.
Részletek az alábbi linken...
|
Nyitott kapuk a DNG-ben 2018. október 2-3., november 20. |
2018. szeptember 26. szerda, 09:18 |
|
Kedves Nyolcadikosok!
Gimnáziumunk 2018. október 2-án és október 3-án, valamint (idén először egy harmadik időponttal is) november 20-án tartja hagyományos nyílt napjait!
Ha szeretnél részletes, pontos tájékoztatást a képzésről, a felvételi követelményekről és a közösségi életről, gyere el! Mindhárom napon azonos program várja az érdeklődőket, tehát mindegy melyik napon jössz.
Reggel 8.00–9.00 között szülői fórumot tartunk az iskola tornatermében. Ezt követően, 9.00–12.30 óra között tanórákat látogathatsz, így ismerkedhetsz leendő tanáraiddal, diáktársaiddal!
Szeretettel várunk! Hozd magaddal szüleidet és tanáraidat is!
Címünk: 1203 Budapest, Serény utca 1. (a Csepelre vezető felüljáró mellett). Megközelíthető: 23, 35, 36, 66, 119, 148, 151, 166 autóbusszal, valamint a ráckevei ill. tököli HÉV-vel!
|
|
DNG ezüst a kerületi labdarúgó tornán 2018 |
2018. október 02. kedd, 11:33 |
Iskolánk labdarúgó csapata részt vett a kerületi középiskolák számára megrendezett műfüves futball tornán. Csapatunk a csoportmérkőzések és az elődöntő megnyerése után hősiesen küzdött az első helyért. Az első félidei gólunkat követően csapatunk nem tudta megtartani a vezetést, így 2:1-es vereséget szenvedtünk a döntőben.
Köszönjük Bordás Mihály testnevelő tanárunknak az irányítást és gratulálok minden játékos teljesitményéhez. Szép volt fiúk!
Scherer Patrik
Csoportmérkőzések:
DNG - Sissy 6:2
DNG - Eötvös 2:1
DNG - Varga 1:0 (Elődöntő)
DNG - Kül. ker. 1:2 (Döntő)
|
A csapat tagjai:
Lukács Ádám 9.NA
Labundy Márk 9.NA
Teszler Bendegúz 9.NB
Dolla Jakab 9.A
Patyi Máté 9.A
Geiger Norbert 9.A
Tóth Levente 9.A
Payer Péter 9.A
|
Fekete István 9.A
Geiger Domonkos 9.B
Rácz Dávid 9.B
Zsolnay Gergõ 12.AC
Brecsok Bálint 12.AC
Scherer Patrik 12.AC
Takács Dániel 12.BD
Schuszter András 12.BD
|
|
Fővárosi Német Nemzetiségi Ösztöndíjat nyertek (2018) |
2018. október 02. kedd, 10:03 |
A Fővárosi Német Önkormányzat jóvoltából ebben a tanévben 10 tanulónk nyert nemzetiségi ösztöndíjat, név szerint: Balog Nóra (11.BD), Fazekas Ella Rozália (11.BD), Kémenes Zsuzsanna (9.A), Komlódi Eszter (12.BD), Nadj Dorottya (11.BD), Pásztói Zsanna Róza (9.A), Payer Péter (9.A), Pétervári Beáta (9.A), Saskó Andrea (9.A), Váradi Kevin (9.A). Az ösztöndíj elnyeréséhez feltétel volt a jó tanulmányi eredmény, az osztályfőnök és az igazgató ajánlása, figyelembve vették a szociális rászorultságot, illetve alapfeltételként az aktív részvételt a nemzetiségi kultúra ápolásában. A tanulók kitüntető oklevelüket az 2018. szeptember 28-i budapesti iskolák Nemzetiségi Tanévnyitó Ünnepségén vehették át.
Köszönjük a Fővárosi Német Önkormányzatnak, hogy az idei tanévben is lehetőséget biztosított kiemelkedő tanulóink ösztönzésére!
Mind a tíz tanulónknak szívből gratulálunk, további eredményes tanulmányokat és aktív nemzetiségi tevékenységet kívánunk! |
Nemzetiségi Tanévnyitó és Európa Nap 2018 |
2018. október 02. kedd, 08:31 |
A budapesti nemzetiségi iskolák ünnepélyes tanévnyitója idén 2018. szeptember 28-án ismét iskolánkban, a Fővárosi Német Önkormányzat szervezésében került megrendezésre.
A Budapesti Németek Európa Napjával egybeszőtt tanévnyitón, Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának új elnöke mondott köszöntő beszédet. A Fővárosi Német Önkormányzat jóvoltából itt került sor az "Év némettanára" díjak átadására is.
Tavaly óta új eleme volt rendezvénynek, hogy az FNÖ által a 2018/19-as tanévben ösztöndíjban részesített diákok itt, ünnepélyes keretek között, a színpadra szólítva vehették át elismerő oklevelüket. A Tamási Áron Gimnázium négy, iskolánk tíz tanulója részesült ebben az elismerésben. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további erőt, egészséget kívánunk!
Az átadó ünnepséget színes iskolai előadások, táncok, jelenetek, énekek követték. A szereplőknek (köztük iskolánk énekkarának és a 12.AC osztálynak) köszönjük a színes műsorokat, a résztvevőket pedig jövőre is nagy szeretettel várjuk!
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
|
2018. október 02. kedd, 10:40 |
A Királyerdei Könyvtár szeretettel várja az IKSZ-elni vágyókat!
Jelentkezni és érdeklődni Kárpáti-Simon Krisztina tanárnőnél lehet.
Könyvtár címe és elérhetősége: 1213 Csepel, Szent István út 230., 06 1/277 5278
|
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
18. oldal / 69 |