Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap
Megpályázható az EMMI kiemelt nemzetiségi ösztöndíja (2017)!
2017. május 12. péntek, 14:20

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette pályázatát Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra a nemzetiségi anyanyelvű és kétnyelvű, illetve nemzetiségi nyelvoktató program szerint működő középfokú iskolák tanulói részére.
Az ösztöndíj célja a nemzetiségi törvény által felsorolt valamely nemzetiséghez tartozó, kiemelkedő képességű, nehéz szociális körülmények között élő tanulók továbbtanulásának elősegítése. A pályázaton az a magyar állampolgárságú tanuló vehet részt, aki nyilatkozata szerint valamely nemzetiséghez tartozik, tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanév végén eléri a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra vonatkozó rendelet szerint számítandó legalább négyes átlageredményt, más forrásból azonos időszakra nézve egyéb tanulmányi ösztöndíjban nem részesül.
Az ösztöndíjban az a tanuló részesülhet, aki az iskolával együttműködve - a pályázati felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül csatolva - terjeszti elő pályázatát és a pályázat benyújtásakor az intézmény utolsó két évfolyamát megelőző évfolyamot végzi. Az ösztöndíj odaítélésekor előnyben részesül az a tanuló, akinek a taníttatása - az intézmény nyilatkozata alapján - az eltartójára a többi pályázóhoz viszonyítva nagyobb terhet ró.
Az ösztöndíj mértéke havi 60.000 Ft, amelyre sikeres pályázat esetén az ösztöndíj megállapítását követő szeptember 1. utáni két tanítási évben jogosult a diák. A benyújtott pályázatok alapján a miniszter dönt az ösztöndíj odaítéléséről, a pályázatot elnyert ösztöndíjasok névsorát a Kormány honlapján közzéteszi.
Mivel a pályázatot iskolánknak is támogatni kell, a pályázat iskolán belüli beadási határideje: 2017. május 30. (kedd), 105-ös szoba.
A teljes pályázati felhívás, a benyújtáshoz szükséges mellékletek stb. a kormány.hu oldalon, az alábbi linkre kattintva elérhető.
A pályázati felhívás és a pályázati adatlap ide kattintva közvetlenül is elérhetők.
 

 

 
Fenntarthatósági témahét a DNG-ben 2017
2017. május 11. csütörtök, 10:23
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére 2017-ben is meghirdették a „Fenntarthatósági témahetet”. „Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.” – olvasható a témahét honlapján (www.fenntarthatosagi.temahet.hu).

Iskolánk is csatlakozott a felhíváshoz, leginkább a tanórákba integráltan foglalkoztunk a témával, de tanórán kívüli programok is akadtak. Egy kis szöveges és képes ízelítő a programokból:

Kémia órán Kalmár tanárnő vezetésével a 10.AC osztály kiselőadásokat tartott Greenpeace – Szelektívhulladékgyűjtés – E-fogyasztás – Újrahasznosítás témában, a 9.AC osztály Globális felmelegedés – Környezetvédelem – Megújuló energiaforrások témában, a 9.BD osztály Környezetvédelem és célja – Tudatosság – Óceánszennyezés – Mit teszek én a környezetemért? témában.
Antalné Tóth Tünde földrajz szakos tanárnő a 10.D osztállyal beszédet írt egy ENSZ klímakonferenciára, illetve feladatlapot állított össze a témában, melyet több osztályfőnök (Galambos Róbert – 10.AC, Krausz Éva – 10.BD) is felhasznált osztályfőnöki óráján.
Hogy a vizualitás is teret kaphasson, rajzórán Csegezi tanárnővel témába vágó plakátokat készítettek a diákok, az aulában néhány másodperces vízszennyezettséget bemutató sokkoló videót futtattunk. A linkre kattintva elérhető...
Fizika óra keretében Tápai Ildikó igazgatónő  a 9.NA1-es csoporttal, a 9.A, 9.B, 9.D és a 11.AC osztállyal ökológiai lábnyomokat készített és hasonlított össze.
Angol órákon Bertók tanárnő a 9.NA, a 9.NB, a 9.B és a 10.BD osztályokban, Dézsi Mariann tanárnő pedig a 11.D osztályban angol nyelvű kisvideók bevonásával dolgozta fel a témát.
Az irodalom- és nyelvtanárok is megtalálták a témában rejlő lehetőségeket: Walter tanár úr a 10.D-s diákokkal sci-fi novellákat írt. A történetek narratíváját a hét főbűn (jellemhiba) egyike, és a fenntarthatóság összekapcsolása alakította ki. A linkre kattintva elérhető két jól sikerült diákalkotás… Szép tanárnő a 9.NA/A csoporttal a „Sara und die Umweltschützer” olvasmány kapcsán a főhős cselekedeteit elemezte a környezetvédelem/ fenntartható fejlődés szempontjából. A 11.A és 11.C csoportokban pedig német nyelvű rövidfilm bevonásával a biodiverzitás témakörét boncolgatták.
A fenntarthatósági témahét szerencsés módon egybeesett iskolánk Erasmus+ / Denke global! projektjének egy információs kampányával, melynek keretében a nemzetközi projekt Svédországot megjárt csapata – diákok és tanárok egyaránt – a kint kidolgozott anyagok segítségével környezetvédelem témában érzékenyítő programokat tartottak.

Köszönjük minden tanár és diák aktív részvételét! 

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 
 
A tőzsdén járt a 9.NB osztály
2017. május 10. szerda, 06:07

2017. május 4-én a 9.NB osztály Kertész Gábor tanár úr és Bozzai Zsuzsanna tanárnő kíséretében, a történelem óra keretében a tőzsdére látogatott. Élményeikről egy rövid diákbeszámoló ad ízelítőt:

"Történelem óra keretein belül lehetőségünk volt a Budapesti Értéktőzsdén látogatást tenni. Egy másfélórás előadáson vettünk részt, ezáltal kimerítő információkat kaptunk a tőzsde működéséről és a tőzsdézésről. Természetesen minden általunk feltett kérdésre választ is adtak az alkalmazottak. A program végén mindenki csengethetett a tőzsde csengőjével. Számomra rendkívül hasznos volt ez a "kirándulás", nem csupán azért mert aznap nem volt suli, hanem mert olyan élményekkel lehettünk gazdagabbak, melyeket nem hiszem, hogy töri órán megkaphatnánk."
Petri Gyula, 9,NB
 
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
 
 
 
Sikerek a "Tisztelet Arany Jánosnak!" versenyen
2017. május 09. kedd, 11:41

Diákjaink részt vettek az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett Tisztelet Arany Jánosnak! című országos középiskolákat megszólító, háromfordulós csapatjátékon. És ha már részt vettek, arattak is néhány igen szép babért. Íme:

1. helyezett lett az Őszikék csapat: Börcs Dóra, Fakli Fanni, Fakli Szimonetta, Komlódi Eszter
3. helyezett lett a Vitae Fratrum csapat: Fülöp Annamária, Pagony Nándor, Pnyakovics Levente, Sedlák Szabina

Felkészítő tanáruk Szoka Beáta könyvtáros tanár volt.

Szeretettel gratulálunk nekik a sikerhez!

 
Volkskundecamp 2017 in der Branau: „Das Leben auf einem Bauernhof…”
2017. május 09. kedd, 06:58

Das Deutsche Nationalitätengymnasium hat im Jahre 2014 eine neue Tradition ins Leben gerufen, damit die Schüler den Volkskundestoff nicht nur in den Schulbänken, sondern auch hautnah erleben können. Das erste Camp wurde in Litowr in der Branau organisiert, danach kam Hartian (Komitat Pesth), Hartau (Komitat Batsch- Kleinkumanien) an die Reihe, zum vierten Mal kehrte das Camp in seinen Ursprungsort, in die Schwäbische Türkei zurück.

Besonderer Dank geht an unseren DNG-Alumni, Martin Surman-Majeczki, der - obwohl er schon seit einem Jahr an der Universität studiert - große Hilfe bei der Organisation des Camps geleistet hat. Ihm ist auch dieser Bericht zu verdanken.

Zum Gastgeberort wurde Sawer (Székelyszabar) ausgewählt, wo wir auf dem „Ökogehöft” der Familie Reisz empfangen wurden. Aus diesem Grund war unser Motto „Das Leben auf einem Bauernhof…” auch kein Zufall. Wir wollten in diesen 3 Tagen die bäuerliche, selbstversorgende Lebensweise der Ungarndeutschen unter die Lupe nehmen, wofür dieser Bauernhof besonders geeignet war. Wir haben im „Heuhotel” geschlafen, und auf der Speisekarte standen nur natürliche, selbstgemachte Produkte. Das Programm wurde auch in diesem Sinne zusammengestellt: wir haben das Buttern, das Brotbacken und das Ziegenmelken kennengelernt.

Am ersten Abend konnten die Schüler ihre Volkskundekenntnisse in der Show von mir: „Wer wird schwäbischer Millionär?” auf die Probe stellen. Am Schlussabend haben sie durch unsere Gastgeberin: Frau Jutta „Hexe”: die Stimmung der Walpurgisnächte selber erlebt. Die Geschicktesten wurden sogar zu Hexen geweiht!

Die andere wichtige Zielsetzung von uns war, die Schwäbische Türkei näher zu entdecken, was auch gelungen ist. Jeden Tag haben sie eine andere Branauer Gemeinde besichtigt, um auf unterschiedliche Art und Weise die dort lebenden Ungarndeutschen kennenzulernen. Unser erster Weg führte uns nach Boschok, wo wir durch Frau Ritzl begleitet wurden. Wir haben eine echte Fassbinderei und das örtliche Heimatmuseum besucht. Am nächsten Tag konnten wir dank Frau Berek und Frau Kohl den nagelneuen ungarndeutschen Lehrpfad in Schomberg selbst erfahren. Glücklicherweise haben wir uns im Deutschen Haus auch das kürzlich heimgekehrte Wanderbündel getroffen, und seinen Inhalt untersucht. Zum Abschluss haben wir noch einen einzigartigen Schatz des Landes: Feked durch eine Dorfrallye bewandert. Die alten schön verzierten Langhäuser haben uns einfach verzaubert.

Vielen Dank an Frau Bozzai und an Frau Győrfi, ohne sie das bereits vierte Volkskundecamp des DNGs nicht zustande gekommen wäre! Für mich war es eine Ehre, als Begleiter und Organisator dabei sein zu dürfen!

2018 werden wir eine noch unbekannte Region: entweder das Plattensee-Oberland, oder Westungarn entdecken!

Martin Surman-Majeczki, DNG Alumni

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

A népismeret tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt NEMZ-TAB-17 pályázat támogatásával került megvalósításra. Támogatásukat köszönjük!

 
 
 
Erasmus+/ Denke global projekt Växjöben (Svédország)
2017. április 07. péntek, 10:15
Iskolánk az Európai Bizottság Erasmus + programjának keretében két éves projektegyüttműködésben vesz részt négy másik európai iskolával. A "Denke global!" című közös projekt harmadik állomásaként (2017. március 26- április 2. között) a svédországi Växjöben gyűlt össze a lengyelekből, németekből, olaszokból, svédekből és magyarokból álló nemzetközi csapat. "Környezetvédelem" témakörben dolgoztak együtt a projekt résztvevői, cserélték ki gondolataikat, tapasztalataikat és gyakorolták az interkulturális együttműködést.
Fantasztikus, felejthetetlen programok, csapatmunka, projektelés, remek közösség, nyelvtanulás, világlátás, élmény- és tapasztalatszerzés címszavakkal lehetne röviden összefoglalni a svédországi hetet. A hat diák és három tanárból álló magyar csapat programjából a lenti linkre kattintva kapunk rövid ízelítőt.
 
 

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 
A projekt az Európai Unió Európai Bizottsága támogatásával
és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alatt működő Tempus Közalapítvány koordinálása
révén jöhetett létre.
Támogatásukat köszönjük!

 

 

 
Ballagás 2017
2017. május 03. szerda, 13:03

2017. május 3-án, ismét virágba borult a DNG, megtelt vendégekkel a tornaterem, és mindenki díszes öltözetben pompázott. Elballagott a 2012-2017 között Bozzai Zsuzsanna és Sziklainé Leposa Márta osztályfőnökségével működő 12.AC, és a Farkas Mónika és Kónyáné Dézsi Mariann vezette 12.BD osztály.

A színes lufik, virágok, szalagok és tarisznyák közé ékelődött a búcsú, szavakba, dallamokba és képekbe foglalva.

Végzőseinknek Tápai Ildikó igazgatónő régi bölcsességet idéző szavaival kívánunk eredményes érettségi felkészülést és sikeres továbbtanulást!

„Csupán egy embernél kell jobbnak lennünk holnap: a tegnapi önmagunknál.”

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

 
Végh Dorka karate aranyérme Madridban
2017. május 03. szerda, 12:31

Végh Dorka 9.C osztályos tanuló (a kép bal szélén), a  Shitokai Hungary Karate Szövetség csapatának tagjaként részt vett a 2017.04.28-2017.04.30 között megrendezett V. OPEN INTERNATIONAL SHITO-RYU 2017 Madrid karateversenyen és fantasztikusan szerepelt...

A csapat tagjai Miheller András, Végh Dorka, Pintér Dániel, Hajdu Bence és Falusi Marcell. Gasparik Kitti és Hegedűs Nikolett ezúttal az edzői feladatokon túl "csapat kata" versenyszámban is indultak. A versenyen Japán, Belgium, Oroszország, Olaszország, Portugália, és Magyarország, valamint a spanyolországi autonóm tartományok Madrid, Valencia, Murcia, Canarias, Asturias, Coruña, Extremadura, Castilla-La Mancha, valamint a spanyol nemzeti válogatott versenyzői vettek részt. 

Végh Dorka sérülést és műtétet követően bravúros visszatérést produkált és magabiztosan győzte le spanyol és portugál ellenfeleit. A döntőben a többszörös európa- és világbajnok Ivan Leal Reglero tanítványát győzte le, ezzel első helyen végzett.

A Shitokai Hungary csapat összesen 2 arany és 1 ezüstéremmel tért haza Madridból.

Dorkának nagy szeretettel gratulálunk az aranyéremhez és további sikereket kívánunk!

 
 
Kollégiumi végzősbúcsúztató 2017
2017. május 02. kedd, 07:08
Április 27-én négy végzős kollégistánktól búcsúztunk. Jöttek a beszédek, az emlékek, a viccek, hogy jó volt, a sok regula, de most már tetszetősebb lesz az utolsó metró érkezését megvárni mozi után csókolódzva a peronon, vagy a haverok vállát veregetve, valamely romkocsmában üldögélve.
Az emlékek után jöttek az ajándékok, keretben az elmúlt 4-5 év, s képzeletbeli lufikra aggattuk a vágyakat, az álmokat, hogy nesze Világ, küldjük a jövőt. A jövő pedig útra kelt, masíroz előre, s remélem, a 21 óráig tartó beérkezés traumáján túl adtunk mást is Nektek, kedves DNG-s végzősök.
De az a bizonyos mesebeli batyu, úgy jó, úgy igaz, ha beleteszek én is valamit:

„Vándor! Az út nem létezik, se szél, mely a tengeren sodorjon.
Az út akkor válik azzá, ha végigmész rajta!”

Kedves Feigl Zsófi, Finszter Zsófi, Talló Viki és Sulyok Máté, ehhez az úthoz kívánok Nektek herkulesi erőt, odüsszeuszi furfangot és természetesen egy nagy kalap szerencsét.

Budapest, 2017.május 01.

Kelemen Gábor
kollégiumi nevelő

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 
A 2016/2017-es tanév DSD eredményei
2017. május 02. kedd, 14:07

Iskolánk 53 végzős tanulójából idén 52 vett részt a DSD B2/C1 nyelvi diploma megszerzéséhez szükséges DSD-vizsgán. Idén is örömmel számolunk be diákjaink eredményeiről. 

Német számítás szerint:
B2/C1 szintet ért el:  50 tanuló (12.AC-ban 20 tanuló, 12.BD-ben 30 tanuló)
B2 alatt: 2 tanuló (12.AC-ban: 2 tanuló)
Magyar nyelvvizsgarendszer szerint: 
felsőfok: 49 tanuló (12.AC-ban 19 tanuló, 12.BD-ben 30 tanuló)
középfok: 1 tanuló (12.AC)
B2 alatt: 2 tanuló (12.AC-ban: 2 tanuló)
 
Az 52 vizsgára bejelentkezett végzős diákból a jelenleg érvényes nyelvvizsga akkreditációs rendszer szerint tehát 49 tanuló (92%) szerzett felsőfokú nyelvvizsgát. Gratulálunk diákjainknak és köszönjük tanáraik (Sylvia Schindler, Jakus Enikő, Szukics Zsuzsana, Wachtelschneider Anna és Varsányi Krisztina tanárnők) felkészítő munkáját. 
 
 
 
Északi Régió Projekt - 1. állomás: Solymáron járt kutatócsoportunk
2017. április 28. péntek, 13:35
2017 márciusában iskolánk - a Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének támogatásával egy projektet indított, amelynek keretében hat, az ország északi részében található német nemzetiségi településre látogatunk el diákcsoportokkal, hogy a településeken történő nemzetiségi hagyományőrzési formákat kutassuk és interjúk, fényképek, videofelvételek formájában megörökítsük. 
Célunk, hogy az így gyűjtött anyag segítségével a következő – 2017/18-as - tanév novemberében projektnapot szervezzünk, amelyen eredményeinket szeretnénk az iskola minden tanulója számára elérhetővé és átélhetővé tenni, a diákok aktív részvételével. 

Első állomásként április 2017. április 22-23-án Solymárra látogatott kutatócsoportunk. A hihetetlenül színes, intenzív program és sikeres forrásgyűjtő munka után élményekben gazdagon tért haza kis csapatunk, mely a következő tagokból állt:

Balogh Dominika (10.AC)
Holics Ildikó (9.A)
Kmetz Enikő Szilvia (9.NB)
Komlódi Anna (9.A)
Strohmayer Sára (9.A)
John Orsolya tanárnő
Sziklainé Leposa Márta tanárnő
 
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
 
 
Projektünket a Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége támogatta. Támogatásukat köszönjük!
 
 
Interjú Bánóczki Tímeával a 24. ICYS-en elért aranyérme után
2017. április 26. szerda, 14:45

Mint arról korábban beszámoltunk, Bánóczki Tímea (12.AC) aranyérmet szerzett a 24. ICYS nemzetközi versenyen.

Mikrofonvégre kaptuk, hogy első kézből kapjunk híreket a versenyről, saját kutatásairól és az ott szerzett tapasztalatokról.

A kép alatti baloldali háromszögre kattintva indul az interjú...

 

 
DNG-s diák ezüstérme az országos Lövész Bajnokságon
2017. április 25. kedd, 12:54

Iskolánk 9.NA osztályos tanulója, Vezér Zalán képviselte gimnáziumunkat Komáromban az április 21-én megrendezésre kerülő országos Lövész Bajnokságon. Az általános és középiskolások számára rendezett versenyen II. helyezést ért el a 20 lövéses légpuska versenyszámban. Kategóriájában minden megye és Budapest hat legjobb lövésze vehetett részt az országosan. A Pesterzsébeti Lövészegyletben lövő Zalán, eddigi legjobb eredményét érte el ebben a sportágban.

Felkészítő edzője: Czanik László

Zalánnak nagy szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk!

 

 
Elindult a biciklis hónap 2017-ben is
2017. április 25. kedd, 12:28
 

Idén is "biciklis hónap" iskolánkban az április és a május. 

Hogy ez mit is jelent? Kattints ide, hogy megtudd...

 

 

 
DÖK-nap 2017
2017. április 25. kedd, 10:05

Április 12-én napsütéses reggelre ébredve kezdtük el a a DÖK-nap előkészületeit. A DÖK tagjai és néhány segítőkész tanár felállította a sátrakat és előkészítették a bográcsokat is. Az érkező diákok a tornaterembe mentek, ahol egy diákközgyűléssel indult a program. A beszédek után tapssal és oklevelekkel gratuláltunk azoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak idén, ezzel hozzájárulva az iskola jó híréhez és a többi diák motiválásához. Ezzel egyidejűleg elkezdődött a sütés-főzés, a sütialapanyagok beszerzése és a diákok és velük szembeszálló tanáraink elképesztő sportküzdelme! A versenyek és az állomások után mindenki csatlakozott saját chefjeihez és együtt fejezték be az ebéd elkészítését. Ezzel párhuzamosan kész lettek a sütik, amiket minden osztály más és más formában, kicsit mindenki a saját fantáziájára hagyatkozva rakott össze. Ezek befejezésével elérkeztünk a nap csúcspontjához: az ebédhez, amit jóízűen fogyasztottunk el a sörpadoknál. A program befejeztével, aki tudott segített az elpakolásban, nekik köszönhetően a szünet után érkező diákok csak a nyomát láthatták ennek a jól sikerült napnak. 

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 
Hatalmas nemzetközi siker Stuttgartban - Bánóczki Tímea aranyérmes
2017. április 24. hétfő, 11:46

Iskolánk végzős tanulója, Bánóczki Tímea (a kép közepén) a magyar küldöttség tagjaként részt vett a 2017. április 16-22. között a németországi Stuttgartban megrendezett 24. International Conference of Young Scientists (ICYS) elnevezésű nemzetközi versenyen. A 26 országból pályázó, 160 diákot számláló mezőnyben a magyar diákok ismét szép sikereket értek el. Angol nyelven elhangzott előadásukat a nemzetközi zsűri az alábbiak szerint értékelte.

 

Fizika és mérnökfizika szekció:

Bánóczki Tímea I. díj, aranyérem (Budapest, Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium)

Molnár Áron I. díj, aranyérem (Székesfehérvár, Székesfehérvári SzC Széchenyi István Szakgimnáziuma) illetve III. díjbronzérem a poszter szekcióban.

 

Környezettudomány és élettudomány szekciók:

Bereczki Anna II. díj, ezüstérem (Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma)

Csigi Gergely III. díj, bronzérem (Gödöllő, Premontrei Szent Norbert Gimnázium)

Vedres Péter különdíj (Kisvárda, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium)

 

Nagyon-nagy szeretettel gratulálunk Tinának és felkészítő tanárának, Hömöstrei Mihály tanár úrnak a fantasztikus sikerhez!

 

 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>

30. oldal / 69