Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
Címlap Eredmények Versenyek Film/ Művészetek
Sikerek az Országos Nemzetiségi Rajzpályázaton 2017
2017. február 16. csütörtök, 09:22

2017. február 15-én került sor az Országos Nemzetiségi Rajzpályázat kiállítás megnyitóval egybekötött díjátadójára, melynek az Országgyűlés Irodaháza adott otthont. A verseny célja a hazai nemzetiségek történelmének, földrajzának, szellemi kultúrájának, népszokásainak, helyi hagyományainak a képzőművészet eszközeivel történő bemutatása volt. A nemzetiségi nevelésben és oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók életkoruk szerint négy kategóriában versenyezhettek, a középiskolások a „Népszokásaink” témában nevezhették alkotásaikat. Az értékelésnél figyelembe vették a nemzetiségi tartalom megjelenítését, a tartalmi komplexitást, a kreativitást és az alkotás technikai színvonalát.

A díjátadást követően a német nemzetiségi intézményekből érkező résztvevők és kísérőik Ritter Imre úrnak, az országgyűlés német nemzetiségi szószólójának köszönhetően egy közeli étteremben ünnepelhették meg a sikeres szereplést.

A színvonalas versenyen Szentirmai Blanka Anasztázia 2. helyezést ért el, Balog Sára Panna és Stéger Marcell alkotását különdíjjal jutalmazták.

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, további sikereket kívánunk nekik! Gratulálunk felkészítő tanáraiknak: Csegeziné Barabás Irénnek, iskolánk rajztanárának, valamint a Szigetszentmiklósi Alapfokú Művészeti Iskolában Blankát és Marcellt tanítóknak.

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

 
Tarolt a DNG az Abgedreht 2016 filmfesztiválon
2016. május 09. hétfő, 08:02

Nagy örömünkre szolgál, hogy az „Abgedreht - Magyarországi Német Ifjúsági Filmfesztivál" verseny iránt évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés diákjaink körében. Idén - az immáron 10. éve megrendezésre kerülő versenyen - iskolánk tanulói 5 filmet készítettek! Az eredmények magukért beszélnek…

A 10 perces kisfilmek kategóriájában három csapat indult DNG-s színekben:

„Die Rückkehrer” (Kalácska Dominika, Budai Bettina) a „Meine kleine Schwester” című filmjükkel elhozták a fődíjat és a vele járó 500 Euro pénzjutalmat!

A „Schwab Stáb” (Zsófia Feigl, Zsófia Finszter, Mercédesz Knapp, Levente Galambos, Antal Schuszter) „Schwab Wars” című filmje a GJU különdíját kapta.

A legifjabb filmstábunk, a „Valhalla" (Tamás Koleszár, Patrik Scherer, Lili Vári, Zsófia Erdélyi) "OMA" című művével egy „sváb pszichodrámát” alkotott.

Az U35-ös kategóriában:

A „Schwäbische Abenteurer – ’neu geladen’” csapata (Martin Surman-Majeczki, Attila Mekker, Csenge Dörner, Mercédesz Knapp) a „Hartianer Schwäbin” című munkájában Michaelis „Branauer Schwäbin” c. rövid versét dolgozza fel.

Az „Alleingang” „Identität, heute” című spotjában Kalácska Dominika alakítja nagyszerűen a főszerepet.

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

Leírás illetve linkek a filmekhez:

10 perces filmek

U35-ös kategória

Meine kleine Schwester (Team: Die Rückkehrer - Kalácska Dominika, Budai Bettina, Betreuer: Attila Bodonyi) - 1. hely

Wir haben unsere Eltern verloren. Wir haben unser Leben verloren. Alles. Wir sind nur zu zweit geblieben. Wir müssen durchhalten und überleben. Meine kleine Schwester muss auch, wenn ich verschwinde...
Und wenn sie aufwacht, wird sie alles verstehen.

Auf das Link klickend ist der Film zu erreichen...

 

Schwab Wars (Team: Schwab Stab - 11.BD, Betreuer:  Enikő Jakus) - GJU különdíj

Die Handlung von "Schwab Wars" spielt nach dem zweiten Weltkrieg in einem ungarndeutschen Dorf. Franz Weber will alles tun um seine schwangere Frau vor der Vertreibung zu retten. Der dunklen Seite kann er jedoch nicht widerstehen. Er selbst wird zu einem der Soldaten, die die Vertreibung der Ungarndeutschen ausführen. Wird er auf der dunklen Seite bleiben? Wird sein Sohn, Lucas Steinholer ihm verzeihen? Welche Rolle spielen Hans Olo und sein treuer Freund Tschuwi in der Vereinigung einer Familie? Der Film gibt Antworte auf diese Fragen.

Auf das Link klickend ist der Film zu erreichen...

Hartianer Schwäbin - U35 (Team: Schwäbische Abenteurer - "neu geladen" - Martin Surman-Majeczki, Attila Mekker, Csenge Dörner, Mercédesz Knapp)

Nach dem Gedicht von Josef Michaelis: Branauer Schwäbin. Sprachverlust der Ungarndeutschen - ein oft dieskutiertes Problem unserer Volksgruppe. Nicht anders ist das in Hartian/Újhartyán, wo die Mundart kaum mehr zu finden ist. Deshalb haben wir das Gedicht von Josef Michaelis auch in unserem Fall aktuell empfunden. Das hat uns dazu inspiriert, seine Zeilen zu verfilmen.
Wird die Sprache der Ungarndeutschen völlig verschwinden, oder in einer anderen Form erhalten bleiben? 
Auch das Gedicht wird mit einem Fragezeichen beendet. Dieses offene Ende hat uns erlaubt, ein mögliches Zukunftsbild, die Hoffnung auf das Weiterleben unserer Sprache darzustellen.

Auf das Link klickend ist der Film zu erreichen...

 

Identität, heute - U35 (in der Hauptrolle: Dominika Kalácska)

Auf das Link klickend ist der Film zu erreichen...

 

OMA (Team: Valhalla - Tamás Koleszár, Patrik Scherer, Lili Vári, Zsófia Erdélyi, Betreuer: Ágnes Kóbor)

Wie wichtig können die menschlichen Beziehungen sein? Wenn wir jemanden allzu sehr lieben, kann der Tod die Grenze zwischen der Fantasie und der Wahrheit löschen. Darüber erzählt unsere kurze Geschichte. Mina, ein junges Mädchen geht zu ihrer Oma. Sie möchte, dass sie sich wieder miteinander unterhalten oder zusammen backen, aber das ist nicht mehr möglich.

Auf das Link klickend ist der Film zu erreichen...

 

 

Példátlan aktivitás, kreativitás és lenyűgöző eredmények! Mindenkinek nagyon-nagy szeretettel gratulálunk! Várjuk a folytatást jövőre is…

A rendezvényről a  a Zentrum.hu (a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központja) is beszámolt. A linkre kattintva megtekinthető az írás...

 

 
DNG-s diákok győzelme az V. Országos Kerámia és Szobrászat Versenyen
2016. május 02. hétfő, 11:51

A 2016. április 22-23-án megrendezett V. Országos Kerámia és Szobrászat Versenyen iskolánk két tanulója hozta el a két legfényesebb érmet: Szentirmai Blanka I. (11.BD), Stéger Marcell (9.A) II. helyezést ért el.

Marcell beszámolója:

Április 22-23-án az V. Országos Kerámia-és Szobrászati Versenyen végül a második helyezést értem el. A versenyt megelőző egy hónapban, a felkészülés ideje alatt óriási tudásra tehettem szert, amit a megmérettetés két napján sikeresen hasznosítottam. Két munkát kellett készíteni, az elsőt „Vízköpő” témában (agyagból), a második pedig egy szabadon választott plasztika kellett, hogy legyen (hurkapálca és dipa felhasználásával). Ez úton is szeretném megköszönni a támogatást, illetve a bíztatást tanáraimnak és diáktársaimnak egyaránt!

Blanka beszámolója:

Letzte Woche am 22-23. April habe ich am Landesfinale des V. Wettbewerbes für Keramik und Bildhauerei für Kunstschulen teilgenommen. Ich hatte während des Wettbewerbes sehr große Angst, aber zum Glück konnte ich den ersten Platz belegen.

Külön öröm iskolánknak, hogy a humán és a reál tantárgyak sikerei mellett diákjaink a művészeti versenyeken is remek eredménnyel szerepelnek. Fantasztikus siker, gyönyörű produktumok, nagy szeretettel gratulálunk!

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 3